Holnap országos döntő - szurkoljunk a Vasvárinak!
Fedák Szabina és Végső Kinga írása
Holnap rendezik meg az Atlétikai Középiskolai Ügyességi és
Váltófutó Csapatbajnokság országos döntőjét Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban.
A vasváris atléták „csapatfőnökét” Végvári
Ferenc tanár urat kérdeztük az esélyekről és az eddigi eredményekről.
Megtudtuk, hogy az országos döntőt megelőzte a városi és a
megyei bajnokság. A megyein kellett a legjobbat teljesíteni a diákoknak, mert
ezeket az eredményeket küldték be az Magyar Diáksport Szövetségnek, és ennek
alapján hívták meg az ország 12 legjobb
csapatát Budapestre.
A három kiváló atléta már készül a holnapi versenyre |
A jó szereplés, elvárás a Vasvári Pál Gimnáziummal
kapcsolatban, hiszen iskolánk eddig 24
alkalommal nyerte meg a Christián László Vándordíjat, amelyért a legjobb
fiú atlétacsapatok küzdenek.
Szerdán a fiú magasugró, távolugró, súlylökő, diszkoszvető
és svédváltó csapatnak szurkolhatunk.
A lányok közül a diszkoszvető, a 800-as
váltó és a svédváltó csapat harcol az érmekért.
A legesélyesebb a fiú
diszkoszvető csapat: Szikszai Róbert(12.B) Kiss János (12.B) Simon Roland
(11.A) Balogh Róbert (11.B) és Deák Vince (9.B)
Megkérdeztünk három
versenyzőt is, akik részt vesznek a holnapi atlétikai versenyen. Szikszai Norbert (12.B) már rutinos
versenyző, többször bejutott az országos döntőbe. Most magasugrásban indul.
Román Dávid (12.B)
és Tasi Dávid (10.B) versenyzése
sérülésük miatt még bizonytalan, de nagyon várják a holnapi napot.
A diákújságírók, Végvári Ferenc tanár úr - és a Christián László Vándordíj |
S hogy mit tehetünk
hozzá mindehhez?
Talán csak ennyit:
drukkoljunk mindannyian, hogy ne jöjjenek vissza üres kézzel- csakis a bajnok
névvel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése