Hostyisószky Dani ajánlója A fekete ruhás nő című filmről
Daniel Radcliffe bebizonyította, hogy
van élet a Harry Potter után.
Bár nem
rajongok a horror filmekért, valahogy ez az alkotás bejött. Hogy ennek mi az
oka? A válasz elég egyszerű: a történet.
Igaz, hogy vannak benne alap horror klisék, ennek ellenére mégis leköti az
ember figyelmét. Daniel Radcliffe egy ügyvédet alakít, akit kiküldenek egy
angol kisfaluba, hogy rendezzen el egy hagyatéki ügyet. Főhősünk beköltözik az
elhunyt ügyfél házába, hogy dolgozhasson, ám hamar kiderül, hogy a ház sötét
titkokat rejt. A feszültséget még fokozza ráadásul egy titokzatos fekete ruhás nő.
A film nyitójelenete megadja az alaphangulatot, egyszerűen zseniális lett.
Eleinte fura volt Danielt a Harry Potter sorozat után ügyvéd családapaként
látni, de a történet előre haladtával megszoktam. A film közepén van egy 20
perces riogatás, amely fantasztikusra sikerült. A mű képi világára a szürkeség
jellemző, ezzel is próbálja a rendező fokozni a feszültséget. A történet
lezárásán kicsit meglepődtem, ám ez nem jelenti azt, hogy nem jó.
Úgy vélem, ezt a filmet szeretni fogják azok is, akik nem kedvelik a horrorokat. Kiváló kikapcsolódást nyújt a suli hétköznapjaira.
Úgy vélem, ezt a filmet szeretni fogják azok is, akik nem kedvelik a horrorokat. Kiváló kikapcsolódást nyújt a suli hétköznapjaira.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése